fbpx

Szülők, akik
nem lehettünk

A Szülők, akik nem lehetünk tíz LMBTQ+-embert mutat be, akik közül egyik sem szülő, de mindannyian szeretnének azok lenni.

Szülők, akik nem lehettünk

Ez a projekt 10 videóval és 10 portréval arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarországon az elmúlt években szisztematikusan elzárták az LMBTQ+ emberek elől a jogi utakat az örökbefogadáshoz és a mesterséges megtermékenyítéshez. Azok, akiket látsz, ma nem válhatnak szülőkké.

Számos oka lehet annak, hogy valaki nem válik szülővé. Van, aki egyszerűen nem szeretne szülő lenni, mert nem látja magát ebben a szerepben. Van, aki anyagilag nem akar elköteleződni. Mások bátran vállalják, hogy túlságosan önzőek, és nem szeretnének feláldozni egy olyan életstílust, amit megteremtettek maguknak. Van, aki egyszerűen mást választ: karriert, utazást vagy szabadságot. Jogos döntések.

A szülőség legtöbbször választás kérdése. Nincs semmi baj azzal, ha valaki nem lesz szülő. A probléma ott kezdődik, amikor ez már nem választás kérdése, hanem egy elérhetetlen lehetőség. Míg a heteroszexuális pároknak, ha nem jön a baba, még mindig van egyéb lehetősége, az LMBTQ+-közösség számára Magyarország családbarát kormánya minden csatornát elzárt. Ezzel emberek és párok százait fosztották meg egy természetes vágytól és egy álomtól. Több ezer gyermeket ítélnek arra, hogy ne szerető szülők között nőjön fel, hanem egy olyan rendszerben, ahol sok esetben nemcsak szeretetet nem kap, de a jobb élet reményét sem.

Az, hogy valaki miért nem lesz szülő, nem tartozik másra. Ez magánügy. Az viszont nincs rendben, hogy ez a választás politikai üggyé válik. Üzenetté, eszközzé, ideológiává. Magyarországon az LMBTQ+-közösség tagjai nem dönthetnek szabadon a szülőségről, ki vannak téve a kormánypropaganda által életre hívott ellenséges (jog)környezetnek. Számukra ez nem magánügy, ahogyan a szexualitásuk és nemi identitásuk sem. Mindaz, ami elvileg a négy fal között zajlik, itthon politikai kérdéssé válik. Ma Magyarországon a kormány ideológiai alapon – amit nevezhetünk egyszerűen homofóbiának is – mindent megtesz azért, hogy az LMBTQ-emberek létezését átpolitizálja, és az őket érintő emberi jogokat fenyegetésként tüntesse fel a közvélemény előtt.

A Szülők, akik nem lehettünk tíz LMBTQ+-embert mutat be, akik közül egyik sem szülő, de mindannyian szeretnének azok lenni – talán egy másik életben, egy másik helyzetben vagy egy másik országban már azok is volnának. Vannak, akik már elindultak az úton, amin megtorpantak. Van, aki félretette ezt az álmot, de nem adta fel. Van, aki csendben vágyik rá. Van, aki küzd érte.

A Szülők, akik nem lehettünk-projekt a forgatások előtt Szülők, akik nem lettünk sosem címen indult. Az interjúk során azonban, ahol ezek az emberek a legszebb emberi célról beszéltek – néha édesen, néha keserűen –, úgy döntöttünk, hogy nem akarjuk végleg kijelölni a jövőjüket, és vele együtt olyan gyerekek jövőjét sem, akik ezeknek az embereknek a családjában nőhetnének fel egyszer. Hisszük, hogy nem maradhat így. Hisszük, hogy – ahogy az egyik szereplőnk mondja – a jó embereknek meg kell adni az esélyt, hogy szülők lehessenek. Hisszük, hogy nem szabad kimondanunk sem nekünk, sem nekik, hogy soha.

Ezek a képek, videók és szövegek egy társadalmi igazságtalanság kristálytiszta lenyomatai, miközben mélységükben emberekről szólnak. A szülőkről, akik nem lehettek és gyerekekről, akik egyedül maradtak. Ez a projekt felkiáltás, figyelmeztetés és közben dac is. Dac, ami arról szól, hogy ha igazságtalan is a világ, hallgatni nem fogunk róla.

Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.

 

Magyarország Alaptörvénye, [Szabadság és felelősség] XVI. cikk 1. bekezdése

(1) Gyermeket – a rokonok és a szülő házastársa általi örökbefogadás, valamint a (4) bekezdésben foglalt eset kivételével – csak házastársak fogadhatnak örökbe.

(4) Kivételesen – törvényben meghatározott, különös méltánylást érdemlő esetben és kormányrendeletben meghatározott eljárás lefolytatásával –, az ott szabályozott egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadásra való alkalmassága is megállapítható. 

 

a Polgári Törvénykönyv 4:121. § [Az örökbefogadó személye] 1. és 4. bekezdése

A családpolitikáért felelős miniszter különös méltánylást érdemlő esetben hozzájárulhat az egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadásra való alkalmasságának gyámhatósági megállapításához. A miniszteri hozzájárulás megadásánál különösen figyelemmel kell lenni a Magyarország Alaptörvénye XVI. cikk (1) bekezdésében foglaltakra.

 

az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról – 101. § 6. bekezdése

A gyámhivatal akkor állapíthatja meg a Ptk. 4:121. § (4) bekezdése alapján egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadásra való alkalmasságát, ha ahhoz a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter hozzájárult.

 

a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatósági eljárásokról és a gyermekvédelmi gondoskodásról – 39. § 2e bekezdése

Dani

|

„Szeretném azt hinni, hogy nem csak a gyerek tud értelmet adni az életnek, de azt is gondolom, hogy jó szülők lennénk. És hogy ez egy jobb világ legyen, ahhoz a jó szülőknek legyen gyerekük. Semmivel sincs kevesebb jogom ahhoz, hogy gyerekem legyen, mint bárki másnak. Én kikérem magamnak, ha ezt bárki így gondolja. Csak azért, mert meleg férfi vagyok, nem gondolom azt, hogy én kevesebbet érek, kevesebbet érnék mint szülő.”

Major Marcella

Zsolti

|

„Ha ideállna elém egy jósnő, és azt mondaná: teljes bizonyossággal tudja, hogy nem lesz gyerekem, inkább arra sarkallna, hogy álljak bele ebbe. Menjünk bíróságra, menjünk el Strasbourgig! Nem biztos hogy azért, mert most akarnék gyereket, hanem azért, mert nem akarnám azt, hogy soha többé ne akarhassak. Hogy ez az út le legyen zárva előttem és sok már ember előtt.”

Major Marcella

Gábor

|

„Itt, Magyarországon, a mi kis közösségünkben azt a szociális hálót tudjuk örökségül adni a gyereknek, amit szeretnénk. Mi idevalók vagyunk, ezt kell továbbadnunk. A kultúránkat, nyelvünket külföldön nagyon nehéz lenne megismertetni vele. Ideértem a tévémacit is. Itthon valami csoda folytán valami fölépül a magyar embereknek, ami aztán kincset ér a későbbiekben, és biztos gyökeret jelent.”

Major Marcella

Attila

|

„Az is fontos lenne, hogy mi is át tudjuk adni azt a szeretetet, amit talán korábban nem kaptunk meg. Szeretnénk, hogy érezze: lehet, hogy elhagyta valaki, de van, aki szívesen örökbe fogadná, aki felnevelné. Érezze, hogy ott van mellette valaki, hogy nincs egyedül.”

Major Marcella

Névtelen nő I.

|

„Nem tudom gyerek nélkül elképzelni magam idős koromban. Ha erőszakosan megpróbálom magamra erőltetni ezt a képet, nem tudom elképzelni, hol lennék. Valahol lennék – ketten lennénk mindenképpen. Nehezen tudok erre bármilyen jelzőt mondani, mert bennem mindig annyira erős volt a gyerek iránti, hogy ha tudatosulna bennem, hogy nem lesz, egy kicsit meghalnék.”

Major Marcella

Névtelen nő II.

|

„Borzasztó nagy átgondolást és megfontolást igényel egy azonos nemű pártól, hogy kellőképpen átgondolja annak a lehetőségeit, hogyan neveljenek gyereket, hogyan fogadjanak örökbe, egyáltalán hogyan hozzanak be a családjukba egy harmadik tagot. Ha eljutnak erre a szintre, sokszor el kell utazniuk egy másik országba és töménytelen mennyiségű pénzre van szükségük. Ha valakik ennyi mindent képesek megtenni a családért, a legjobb tudásuk szerint fogják felnevelni a gyereket. Nem fogják félvállról venni.”

Major Marcella

Marci

|

„Olyan gyereket szeretnék nevelni, aki felnőttként képes alkalmazkodni a változó világhoz, nem fogja magát folyamatosan meghazudtolni. Persze megváltozhatunk anélkül is, hogy meghazudtolnánk magunkat, de legyen erős világnézete és legyen iszonyatosan boldog. Már most érzem, hogy nincs annál kielégítőbb dolog egy szülő számára, amikor látja, hogy a gyereke végtelenül kiegyensúlyozott és boldog.”

Határközi Vivien

Zoli

|

„A közös célok miatt vagyunk család. Azért vagyunk család, mert egyfelé tartunk. Egymást választottuk. Együtt szeretnénk élni, együtt szeretnénk megöregedni. Ez egy család. Akkor is család lennénk, ha nem lehetne gyerekünk. Ha egy hetero pár lennénk ugyanebben a szituációban, vagyis valamiért nem lehetne gyerekünk, attól még család lennénk.”

Határközi Vivien

Névtelen férfi I.

|

„Szégyenteljesnek gondolom, ami ezzel kapcsolatban Magyarországon van, mert nagyon sok gyermek van nevelőotthonban, aki egy szerető családba, legyen az azonos nemű, szerintem tökéletesen bele tudnának illeni, ha szeretik őket.”

Gecse Gergő

Névtelen férfi II.

|

„Szerintem nem az kéne eldöntse, ki nevelhet gyereket, hogy mi a neme vagy mi a párja neme. Hanem ennek a vizsgálatnak kéne eldöntenie nem állami befolyás által. Tehát szakemberek döntsék el, hogy én alkalmas vagyok, vagy nem vagyok alkalmas. Ne az, hogy ezt valaki kitalálja odafent teljesen érthetetlen okokból.”

Gecse Gergő

Köszönetnyilvánítás

Köszönettel tartozunk a Háttér Társaságnak és az Egyesült Államok Külügyminisztériumának. Külön köszönettel tartozunk Kozma Csabának végtelen türeleméért.

Az Installáció Stúdiónak és Kurucz Petrának a forgatási helyszínért, és a lelkiismeretes segítségért.

Határközi Viviennek, Major Marcellának és Gecse Gergőnek a gyönyörű portré- és werkfotókért, és inspiráló lelkesedésükért.

Ujvári-Pintér Györgynek és Pierre Canavese-nek az angol felirat fordításáért és lektorálásért.
Kabán Eszter Annának a magyar szövegek korrektúrázásáért. Ezért a sorért is.

Marton Krisztiánnak a szakmai tanácsokért és a feliratokért – még ha egy picit mindig el is késtünk.

A Madhouse-nak, hogy befogadta a kiállítást, és külön köszönet Végh Fruzsinának támogatásáért. Sokadszorra.

A Cirkó-Gejzírnek, a Konfekciónak és Oltai Katának, hogy a videók más felületen is megjelenhetnek.

Ivanics Tamásnak a gyors beugrásért és a nagybetűs Hangért. Ez brat volt!

A Szivárványcsaládokért Alapítványnak, hogy segítettek az interjúalanyok összegyűjtésében.
Kerek Sárának, Bednárik Gábornak és az egész Everengine-csapatnak.

Minden családtagunknak és barátunknak, akik illedelmesen érdeklődtek és illedelmesen végighallgatták minden válaszunkat majdnem egy éven keresztül.

És a legnagyobb köszönet 10 interjúalanyunknak jár. Legyetek egyszer szülők! Csodálatosak lesztek.

Ez a kampány a Háttér Társaság támogatásával valósult meg. A kiállításon és a videókban szereplő és elhangzó vélemények, eredmények és következtetések a szerzőké és a résztvevőké, és nem feltétlen tükrözik a Háttér Társaság álláspontját.

Ez a kampány az Egyesült Államok Külügyminisztériuma támogatásával valósult meg. A kiállításon és a videókban szereplő és elhangzó vélemények, eredmények és következtetések a szerzőké, és nem feltétlen tükrözik az Egyesült Államok Külügyminisztériuma álláspontját.

GMP.SOCIAL

FONTOS információ

Ez a kampány a Háttér Társaság támogatásával valósult meg. A kiállításon és a videókban szereplő és elhangzó vélemények, eredmények és következtetések a szerzőké és a résztvevőké, és nem feltétlen tükrözik a Háttér Társaság álláspontját.

Kövesd a projektet

Copyright © 2025 GMP.SOCIAL | Minden jog fenntartva.